Állandó szorongás – amikor már magától a szorongástól félünk

A szorongás sokszor nem egyetlen élethelyzethez vagy problémához kapcsolódik. Idővel önálló életre kelhet, és olyan belső feszültséget hozhat létre, amely akkor is jelen van, amikor látszólag minden rendben van. Ez különösen megterhelő lehet a perimenopauza és a menopauza időszakában, amikor a hormonális változások az idegrendszer működésére is hatással vannak.

Ha megértjük, hogyan tartja fenn önmagát ez a folyamat, könnyebbé válik felismerni, hogy a szorongás nem egy legyőzendő ellenfél, hanem egy működésmód. Ez a felismerés sokszor fontosabb, mint bármilyen gyors megoldás.

Azt már tudjuk, hogy a szorongó ember egy idő után már nem csak egy konkrét dologtól fél, hanem magától az állandó belső feszültségtől.

Most nézzük meg, mi következik ebből.

Volt egy igazán rossz heted, amikor úgy érezted, kicsúszik a kezedből az irányítás. Aztán elmúlt — de valami ott maradt belőle. Mostantól mindig azt lesed, mikor jön a következő. Reggel, ahogy felébredsz, gyorsan végigpásztázod magad: nyugodt vagyok? feszült? nehezebben aludtam el az este? És ettől a ponttól kezdve már nem egy konkrét dologtól félsz. Magától a szorongástól félsz. Ez ritkán tudatos. Inkább csak azt veszed észre, hogy egyre többet jár az eszedben, milyen rossz volt legutóbb, és hogy nehogy újra úgy legyen. A szorongás tárgya így lassan maga a szorongás lesz.

És itt csúszunk bele egy lefelé tartó spirálba. Az ember elkezdi figyelni önmagát — és épp ez a folyamatos önfigyelés tartja ébren azt, amitől fél. Az elme ugyanis nem tudja megkülönböztetni, hogy „csak ellenőrzöm magam” vagy „tényleg veszély van”. Csak annyit érzékel, hogy megint fenyegetést keresünk — és újra bekapcsolja a készenlétet. Minél jobban figyeljük, jön-e a szorongás, annál biztosabban jön. Így a szorongástól való félelem saját magát táplálja.

És ha végre minden rendben van — nyugodt a nap, nincs semmi baj —, az nem megkönnyebbülést hoz, hanem gyanút.

„Ez túl jó. Valami biztosan készülődik.” Mintha a nyugalom maga lenne a vihar előtti csend. Egy idő után az ember már tudni véli: ha most jó, akkor nemsokára jön a következő nagy baj.

Így a szorongó még a jó pillanatokban sem tud megpihenni — ha probléma van, az a baj, ha jó dolgok vannak, az meg a következő baj előjele. Nincs az az állapot, amiben végre meg lehetne nyugodni. A legnehezebb benne, hogy pont ez nem múlik el parancsra. Nem lehet ráförmedni magunkra, hogy „most pedig ne félj”. És ez nem véletlen: a szorongás itt a létező egyik legkontrollálhatatlanabb dologra tapadt rá — saját magára.

Amire nincs ráhatásunk — és a kiút belőle

A szorongás a leginkább kontrollálhatatlan dolgokra tapad rá. Most nézzük meg, hogyan lehet mégis kilépni belőle.

• Ha sorra vesszük, mi válik újra meg újra a szorongás tárgyává, szinte mindig olyasmi, amit nem tudunk irányítani.

• A jövő.

• Hogy mi lesz, ha megbetegszünk.

• Mások döntései, mások rólunk alkotott gondolatai.

• Hogy boldogul-e a gyerekünk.

• Hogy bekövetkezik-e a baj, amitől tartunk.

• Mert amire van ráhatásunk, azzal kezdeni is tudunk valamit: cselekszünk, és a feszültség oldódik.

  
  

De amire nincs, ott nincs hová tenni az aggodalmat — nincs az a tett, ami lezárná. Úgyhogy csak pörög és pörög, újra és újra. Minél kevésbé tudunk befolyásolni valamit, annál tovább rágódhatunk rajta. Ez a szorongás legjobb táptalaja. Az benne az alattomos, hogy nem tudjuk csak úgy kikapcsolni. És itt zárul be a kör, amiről a múlt héten beszéltünk: maga a szorongás is pontosan ilyen kontrollálhatatlan. Nem lehet ráparancsolni magunkra, hogy „most pedig ne szorongj”. Ezért olyan makacs.

A szorongás nem mindig hiba ám a rendszerben. 

Néha ad is valamit cserébe. Amíg a fejed a holnapi megbeszélésen vagy a gyerek jövőjén pörög, addig nem kell ránézned valami másra — valami nehezebbre, amit jó mélyen eltemettél magadban. Haragra, gyászra, veszteségre, amit nem merünk kimondani. Egy kérdésre az életünkről, amire félünk a választól. A szorongás elfoglal, és amíg elfoglal, nem kell szembenézni azzal, amit elfed. Ezért egy idő után érdemes nemcsak azt kérdezni, hogyan szabaduljak meg tőle, hanem azt is: vajon miről tereli el a figyelmemet? Nem mindig van válasz, és nem mindig rejtőzik mögötte valami — de elég sokszor ahhoz, hogy megérje feltenni a kérdést. Mert a szorongás olykor nemcsak tünet, hanem üzenet is.

A kiút ezért nem az, hogy uralni próbáljuk azt, ami uralhatatlan — beleértve magát a szorongást is. Sőt: minél jobban próbáljuk erővel elnyomni, annál erősebben tér vissza. Ezt valószínűleg te is megtapasztaltad már.

A fordulat ott kezdődik, amikor másképp viszonyulsz hozzá: kevésbé harcolsz vele. 

Amikor a szorongás már nem ellenség, amit le kell győzni, hanem egy hullám, amiről tudod, hogy feljön, tetőzik, és magától le is cseng — ha hagyod átvonulni; és olykor egy üzenet, amit érdemes meghallgatni. Ettől sokat veszít az erejéből.

Ha magadra ismersz ebben, hidd el: lehet rajta változtatni. Nekem is sikerült — és az írásaimban lépésről lépésre el fogom mondani, hogyan. A legtöbben azért próbálják mindenáron megszüntetni a szorongást, mert azt hiszik, csak akkor élhetnek nyugodtan, ha többé soha nem jelenik meg. A valóság azonban ennél megengedőbb. A belső biztonság nem abból fakad, hogy minden érzésünket irányítani tudjuk, hanem abból, hogy megtanulunk másképp viszonyulni hozzájuk.

Te is gyakran érzed, hogy a gondolataid újra és újra ugyanoda térnek vissza? Hogy nehéz kikapcsolni az állandó aggódást? A szorongás nem jellemhiba, és nem kell egyedül megküzdened vele.

Ha szeretnéd jobban megérteni, mi zajlik benned, és egy biztonságos, támogató közegben elindulni a nyugodtabb mindennapok felé, tudok segíteni.