Léböjt testi és lelki hatásai – személyes tapasztalataim
- Eva Rozsa
- 7 nappal ezelőtt
- 2 perc olvasás
A böjtölés sokak számára elsősorban testi tisztulást jelent, pedig ennél jóval többről szólhat. Egy tudatosan megélt léböjt lehetőség arra is, hogy egy kicsit lelassuljunk, befelé figyeljünk, és közelebb kerüljünk önmagunkhoz. A mai rohanó világban ritkán adunk teret annak, hogy valóban meghalljuk a testünk és a lelkünk jelzéseit. Egy rövidebb vagy hosszabb böjt azonban segíthet kiszakadni a megszokott működésből, és újfajta tisztaságot, könnyedséget hozhat az életünkbe – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és érzelmileg is.
Legutóbbi tisztítókúrámat egy naposra terveztem, de már több hosszabb próbálkozásom is volt: kipróbáltam a Neera szirupot (szörnyű íze volt), és részt vettem egy 5 napos elvonuláson is professzionális környezetben. Mindegyik más élményt adott, de a legjobban mégis az önmagamnak préselt levekkel élvezem a kúrát – ez az a módszer, amely a legnagyobb harmóniát és könnyedséget hozza számomra.

Az első próbálkozásom huszonévesen volt, amikor (persze) nyaralás előtt csináltam egy 5 napos kúrát, miközben mindennap bejártam dolgozni egy multihoz. Mit mondjak, elég hosszúnak tűnt az ebédszünet étel nélkül! A böjtölés műfaját akkor kedveltem meg igazán, amikor akadtak lelkes társaim is.
Az együtt végzett léböjt, a közösségi élmény hatalmas erőt ad – mind a test, mind a lélek számára. Amikor Chilében éltem, egy barátnőmmel és a nővéremmel Whatsapp csoportot indítottunk, hogy támogassuk egymást, amikor megbeszéltük, hogy tartunk egy-egy víznapot. Így sokkal könnyebb volt kitartani, vagy legalábbis sokkal később adtuk fel, mint ha egyedül csináltuk volna.
A legkönnyebb élményem azonban egy 5 napos elvonulás volt a Balaton-felvidéken. Egyik barátnőmmel egy erre specializálódott vendégházban egy szuper csapattal egy igazán nyugodt és támogató környezetben végeztük el a kúrát, ahol a léböjt és a közösségi élmény egymást erősítette. A csapat motiváltsága és az a szeretetteljes légkör, amely körülvett minket, hihetetlenül sokat segített abban, hogy végig csináljuk.
A léböjt nemcsak a fizikai tisztulást segíti, hanem a mentális egészségre is pozitívan hat. Az elme és a test közötti szoros kapcsolat alapvetően fontos, és amikor a testünk megtisztul, az segít abban, hogy a gondolataink is tisztábbá váljanak. A léböjt ideje alatt a testi feszültségek csökkentésével és a méregtelenítéssel a lelki blokkok is feloldódnak. Ráadásul a tavaszi időszak különösen alkalmas, hogy belevágjunk a testi-lelki megtisztulásba.
Pszichológusként is tapasztalom, hogy
a léböjt segít erősíteni az akaraterőt és a mentális fókuszt.
Az önkéntes lemondás, az étkezésről való önálló döntés nemcsak a fizikai erőt teszteli, hanem a belső erőnket és elköteleződésünket is. Az ilyen típusú kihívások során megértjük, hogyan működnek a vágyaink, és hogyan tudjuk őket irányítani – ez pedig megerősíti az én-erőt, a személyes határok tiszteletét és a mentális rugalmasságot. Amikor sikerül végig csinálni egy léböjtöt, az önbizalmat és az önértékelést is erősíti, mivel látjuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a bennünk lévő ellenállásokat.
Ha szeretnél személyre szabott támogatást, foglalj időpontot, és segítek abban, hogy a tisztulás mind a fizikai, mind a lelki szinten eredményes legyen.
A léböjt mindenkinek más élményt adhat. Van, akinek testi könnyebbséget, másnak mentális tisztulást vagy mélyebb önismereti felismeréseket. Talán éppen ez benne a legkülönlegesebb: lehetőséget teremt arra, hogy egy időre tudatosabban kapcsolódjunk önmagunkhoz.
Nem a tökéletesség a cél, hanem az odafigyelés és az önmagunkkal való együttműködés.
Már egyetlen nap is emlékeztethet arra, milyen sokat jelenthet, ha időnként megállunk, lelassulunk, és teret adunk a testi-lelki megújulásnak.



Hozzászólások