Mindennapi fóbiáink – és amit tehetsz ellenük

Mindenkinek van valamilyen „ártalmatlannak tűnő”, mégis bénító félelme. Egyesek a lifttől tartanak, mások a repüléstől, és sokan – mint én – a tűktől. De vajon honnan erednek ezek a fóbiák? És mit lehet tenni ellenük? Ebben a cikkben elmesélem a saját utamat, és azt is, milyen pszichológiai eszközökkel dolgozhatunk a fóbiák enyhítésén vagy megszüntetésén.

Nekem tűfóbiám van. Pontosabban: csak akkor, ha valaki belém akarja szúrni. Egyébként békében megvagyok velük, akár egy doboznyi injekciós tű mellett is elücsörögnék.

Sok év terápiás munka után pontosan tudom, honnan ered: tizenéves koromban egy figyelmetlen vérvevő a ceglédi SZTK-ban majdnem átszúrta a vénámat.

Azóta minden vérvétel egy kisebb színjáték—rosszullét, pánik, és gyakran az a bizonyos ájulás is. Ráadásul a rángatózós fajta, ami… nos, tűvel a vénámban nem éppen a legjobb kombináció. De van egy jó hírem: már el sem sápadok a vérvétel közben! Ez hatalmas haladás ahhoz képest, hogy régen ájulás és pánik volt a program. De hogy egyszer végig is nézzem...? Na, az nagyon messze van.

Mi történik az agyunkban fóbiás helyzetekben?

A fóbiák a túlélési ösztön kisiklott verziói. Az amygdala – az agyunk kis vészjelző központja – érzékeli a „veszélyt” (még ha az objektíven nem is az), és azonnal riadót fúj. Mivel egy korábbi élményhez erős érzelmek kapcsolódtak, az agy ezt a helyzetet végleg „veszélyesnek” könyvelte el.

A jó hír: át lehet programozni az agyat!

Kitettségi terápia: apránként, fokozatosan érdemes szembenézni a félelemmel. (Nekem a „már el sem sápadok” szint sok év munkája volt.)

Légzéstechnika és mindfulness: ha lelassítod a légzésed, az idegrendszered is követni fogja, és kevésbé leszel pánikban.

Megkérdőjelezett gondolatok: a félelem sokszor irracionális.

Mi történne, ha más szemszögből néznéd? Deszenzitizáció: a trauma feldolgozása akár terápiás segítséggel.

A fóbiák nem gyengeséget jelentenek – hanem egy túlterhelt idegrendszer próbálkozásait arra, hogy megvédjen minket. A jó hír, hogy nem kell örökre együtt élni velük. A pszichológiai munka, még ha lassan is halad, képes áthangolni ezeket az automatikus reakciókat.

Ha úgy érzed, eljött az idő, hogy te is másként nézz szembe a félelmeiddel, szívesen támogatlak benne.